(fotó: terepfutas.hu, Szaszafotó)

Idén másodszorra vettünk részt a tavasznyitó terepfutó versenyen a Vértes Terep Maratonon (tavalyi beszámoló itt). A névszponzort váltott verseny idén is a Fejér megyei Szár falu sportcsarnokából indult, itt volt a versenyközpont is minden földi jóval: kaja, masszázs, padok, WC (!!!), Icebug cipők, Runnabe pólók.

Útközben (fotók: terepfutas.hu, Szaszafotó)

A szervezés, az ellátás a Terepfutas.hu jól megszokott színvonalát hozta, nagyon hangulatos a sportcsarnok tele padokkal, a Bengay mindent elárasztó illatával, a magnetofonból olykor-olykor kihallható információkkal, és az alternatív vásárlási lehetőségekkel. Baráti társaságunk három irányból közelítette meg Szár községet a kora reggeli órákban: egy autó Győrből, egy a Fót/Buda tengelyről, míg a harmadik a Fót/Pest részről érkezett. (Kis túlzással) 8:00-kor óramű pontossággal egyesítettük erőinket ki egyből a mosdóban, ki a rajtszám felvételnél. A maratoni táv 9:00-kor, a minimaraton és a félmaraton 10:00-kor rajtolt, így a többiek minket búcsúztattak 8:59-kor, utolsó pacsik, pár fotó, aztán Emesének eszébe jutott, hogy a ruhatárba már beadott táskájában maradt a dugókája. Még épp idejében szerezte meg a visszaszámlálás előtt. 

Célfotók (fotók: terepfutas.hu, Szaszafotó)

Az első kilométeren éreztem, hogy jól döntöttem a rövidnadrág+rövidujjú kombót illetően, gyönyörű tavaszi idő volt, sütött a nap, csicseregtek a madarak. Láttunk őzet és 40 kilométeres utunkat végig pillangók kísérték. A pálya már ismerős volt, azt nem mondom, hogy ismertük, mint a tenyerünket, de minden kilométeren akadt valami, amin tudtunk nosztalgiázni. Kifejezetten a gesztesi vár és környéke nyűgözött le újra és megfogadtuk (immár másodszorra), hogy ide el kell jönni túrázni is! A várgesztesi frissítőponton kisebb felfordulást okoztunk azzal, hogy az előző nap elvágott ujjamra kértem egy friss ragtapaszt, illetve, hogy megkérdeztük: az iso gluténmentes-e, de az első meglepettség után a frissitőpontosok megint ötösre vizsgáztak. :) Félig reménykedve estünk neki az utolsó nagyobb emelkedőnek a 24. kilométernél, de nem emlékeztünk rosszul: tényleg olyan kurva meredek és hosszú, mint tavaly. Ennek megmászása után suhantunk tovább, bár a lendületünk azért visszaesett kicsit (a táv első felét 2 óra alatt tettük meg, a másodikat durván 2 és fél óra alatt), amit egyrészt sajnálok, másrészt így is elégedett vagyok. Az utolsó frissítőponton már meg sem álltunk, csak Csipi ordításának örültünk (“Már csak 5 kilométer a céliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiig!”) őszintén, aztán a betonra kiérve Emese sprintelt egyet, én pedig egy 6:00-5:30-as átlagot hozva visszaereszkedtem a sportcsarnokba. Ott a kedves ismerősök, a láthatatlan célszalag, és Szasza kamerája fogadott minket. Az eddig nem tapasztalt kötelező felszerelés ellenőrzése után megkaptam a jól megérdemelt érmet. Összességében elégedett voltam az idei teljesítményünkkel, fejben (a tavalyi távelvesztős szüzesség para nélkül) sokkal összeszedettebben álltunk a rajtba, illetve futottuk le a távot. Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy több hosszú távot kellene futnunk, mert csak az edzi a fejet és a lábat is, de ott van nekünk Zsuzsi, eddig sosem vallott kudarcot az edzésterve. ;)

A húsvéti nyuszikergetés végül pár perccel jobban sikerült, mint a tavalyi, eredményeink:

Emese:

(2015) 4:33:31

(2016) 4:24:28

Zsófi

(2015) 4:34:18

(2016) 4:28:08

Tavaly 1 óra 3 percre voltunk az első helyezettől, idén csak 49 percre. Fejlődünk, na.

Szívem szerint Szaszát vinném az OCC-re is, olyan jó képeket készít mindig, bár kicsit erősnek érezném a saját fotóst… :D

Van amúgy egy Instagram feedünk is: https://www.instagram.com/ugyfutszmintegylany/