Nehéz szavakat találni, amikor valaki távozik az élők sorából… Nehezen marad a szem szárazon, nehezen sikerül épeszű magyarázatot találni arra, hogy miért… Miért pont ő? Miért most? Miért ilyen fájdalmas úton? Pedig mi, kívülállók épp csak érzékeltünk valamit abból a harcból és küzdelemből, amit Dr. Tamás Gergely/Geri/Babó és a családja átéltek. Nehéz a szív, megbotlik a nyelv… Engedjétek meg, hogy pár szóban megemlékezzek egy olyan emberről, aki igazi, valós példakép és akinek nagyon sok mindent köszönhetek, pedig ő lehet nem is tudott róla…

Szia Geri!

Habár a mai modern időknek megfelelően, klasszikus értelemben véve nem vagyunk barátok (Facebook-on), de mégis évek óta része vagy az életemnek a családoddal együtt. :)

2012 szeptemberében találkoztunk először, a Nike Félmaraton céljában. Akkor még egy trió tagjaként, kemény 5 km-t futottam lélek szakadva a Műegyetemtől a Margit hídig. Ez a verseny (mint utóbb kiderült) meghatározó esemény volt az életemben. Egyrészt ez volt életem első futóversenye, másrészt akkor kapott el végleg a futó-láz, azóta sem vettem le a futócipőt. Ennek köszönhetően teljesen megváltozott az életem.

Emlékszem, meleg szeptemberi vasárnap volt, két futótársammal, DD-vel és Bagóval váltva futottuk le a félmaratoni távot. A verseny után DD mondta, hogy hát az igazi futók úgy csinálják, hogy a megterhelő verseny után azonnal visszatöltik az elégetett energiát sör és hamburger formájában és amúgy is, menjünk már a Kertembe, mert ő ott még egy igazi futót is tud mutatni nekünk, aki nem szarozik, megy mint a gép, most is egyéniben futotta le a félmaratont (és már maratont is futott!!!!)... hát Geri, kérlekszépen... ez voltál te! Természetesen csatlakoztunk hozzátok, gratuláltunk egymásnak, aztán jókat ettünk-ittünk azon a békebeli, napsütéses városligetes-kertemes délután. Feleséged, Kata is kint volt egy még nagyon apró Pogival, talán pár hónapos lehetett még csak. Jót dumáltunk, megbeszéltük, hogy egyszer, majd, talán mi is művelünk egy olyan csodát, ami neked akkor már a kisujjadban volt: félmaratont futunk. Katával azóta is valamilyen láthatatlan, vékonyka szál tart össze minket, valahogy úgy éreztem akkor és azóta is, hogy egy húron pendülünk. :) Ismeretlenként is lehetett érezni a köztetek lévő kedvességet, szeretetet és harmóniát, ami miatt úgymond otthon érezte magát az ember a társaságotokban. DD is csak szuperlatívuszokban mesélt rólad és sportteljesítményeidről, szóval egy félistenként tekintettem rád és eldöntöttem, kell és akarom azt a sportot, ami ilyen menő és szuper! Azóta, elárulom,  nem csak egy félmaratont futottam le, hanem az ultrafutás rejtelmeibe is bele-belekóstoltam és a futóközösséghez tartozás mellett a szerelmet is a sportnak köszönhetem. :)

Utólag is köszönöm neked ezt a számodra rejtett, de nekem annyival többet jelentő támogatást és erőt! Annyit tudok csak ígérni, hogy innentől minden egyes lépés, minden egyes kilométer, amit futócipőben teszek meg, azt #babóemlékéértfutom!

Isten veled!